A Wing Tsun kung fu

A Wing Tsun kung fu egy ősi kínai harcművészet, melyet egy apácanő hozott létre több száz évvel ezelőtt. A kung fu-nak több száz ága létezik, de a Wing Tsun az egyetlen, melyet nő alapított. Az apácanő, Ng Mui az évek múlásával jött rá arra, hogy az általa addig gyakorolt stílust csak fiatal korában tudta hatékonyan használni, s ahogy öregszik, úgy csökken az esélye annak, hogy egy nála fiatalabb, erősebb, főleg férfi ellen is meg tudja védeni magát.

A Wing Tsun kung fu hatékonysága abban rejlik, hogy az apáca az új rendszer kidolgozásakor figyelembe vette a matematika és a fizika törvényeit, az emberi anatómiát és a puszta fizikai erő helyett az értelemre, a gondolkodásra, zalasaságra, könnyedségre helyezte a hangsúlyt. A Wing Tsun harci rendszer az emberi adottságokra épül.

Apáról fiúra, nagybácsiról unokaöcsre adták tovább a tudást a mesterek. Mindig csak néhány tanítvánnyal foglalkozva.

A Wing Tsun-t a hetvenes évekig titokban tartották, majd Yip Man Nagymester kezdte el tanítani nyilvánosan. Bruce Lee is nála tanult, s ért el mesteri rangot. Az öreg mester Leung Ting-et, legutolsó tanítványát nevezte ki örököséül, aki a mai napig a Wing Tsun kung fu Nagymestere. Több, mint hatvan országban honosította meg a Wing Tsun-t és több, mint egy évtizede rendszeresen hazánkba látogat, s oktatja a magyar diákokat.

Magyarországon ez a legnagyobb kung fu iskola és az országok lélekszámához viszonyítva a világon is. A Wing Tsun kung fu magas szintű önvédelmi értéke miatt az FBI és a Bundeswehr kiképzési anyagában is szerepel, hazánkban pedig több rendőr-, illetve katonai iskolában is oktatják. A Koszovóba kivezényelt magyar erők dandárparancsnoka több éve tanulja a Wing Tsun kung fu-t.

A Wing Tsun oktatási rendszer világszerte egységes, így minden beiratkozott tanítványnak lehetősége van mindent elsajátítani, ami képességeitől, akaratától, szándékától telik. A Wing Tsun elsajátítása kizárólag a tanítvány kitartásán és elhatározásán múlik. A rendszer kortól és nemtől függetlenül, bárki számára elsajátítható.

A kung fu jelentése magyarul: az összpontosítás művészete, más értelmezésben: nehéz munka.

Az ősi kínai tudást hordozó Wing Tsun része a Chi Kung, a belső energiák összpontosítását javító gyakorlatsorozat, bár a Wing Tsun harci rendszer formagyakorlatai is teljesen átmozgatják a testet olyan mértékben, amely a hosszú értékes élethez szükséges. A tanítványnak nem kell a testét gyötörnie, hogy eredményeket érjen el, a megalapozáshoz elég a formagyakorlat egyszerű mozdulatait rendszeresen gyakorolnia.

A Wing Tsun kung fu iskolák szellemi, erkölcsi és fizikai hátteret egyaránt nyújtanak a kínai filozófia és magyar értékek egyidejű oktatása mellett. Az egészségre és az Élet problémáinak megoldási és alkalmazkodási képességre gyakorolt pozitív hatása mellett a Wing Tsun egy rendkívül hasznos képességet rejt: az önvédelem képességét!

A Wing Tsun más harcművészetek gyakorlói által is elismert, nem ritkán csodált harci rendszer, mely zalas és hatékony. Dinamikus mozgással a lehető legrövidebb idő alatt teszi a támadót ártalmatlanná. Azt valljuk: két pont közt a legrövidebb táv az egyenes. A két kéz (és az egész test) egyidejű használata következtében pillanatok alatt nagyon sok mindent tesz a Wing Tsun harcos harci helyzetben, véd és támad egyidejűleg. A Wing Tsun közelharci rendszer, nincsenek cselező, hadonászó mozdulatok, nagy (ezáltal hosszú) ívek. Az ellenfél erejét nem blokkolja, hanem elszívja és visszafordítja, felhasználja a támadó ellen. A Wing Tsun harci rendszer technikáira jellemző, hogy az erőforrások megfelelő kihasználásával, egyesítésével egy adott folyamat hatékonysága megtöbbszörözhető.

A Magyar Wing Tsun Egyesület rendkívül magas, világszinten élen járó szakmai hátteret nyújt a tanítványok fejlődéséhez. Szemben más harcművészeti és küzdősport klubokkal, a Wing Tsun oktatók folyamatos továbbképzésen vesznek részt, képességeiket újra és újra bizonyítaniuk kell saját mesterük előtt. A rendszeresen megrendezett szemináriumok, nyári táborok, speciális szakmai edzőtáborok, magyar nyelven kiadott szakkönyvek is biztosítják a befektetett idő és energia megtérülését.

A Magyar Wing Tsun Egyesület - H.W.T.O.

A Magyar Wing Tsun Egyesület - Magyarország legrégebbi és legnagyobb kung-fu iskolája - megalapítója és vezetője Si-Fu Máday Norbert az első ember volt, aki WING TSUN KUNG FU-t kezdett tanítani Magyarországon 1986-ban.
Minden későbbi személy, aki ma Magyarországon (Ving Tsun, Wing Csun, Wing Tzun, Wing Chun, stb.) más írásmódot használ, az ő iskolájában tanult hosszabb-rövidebb ideig, és önnön "nagyságát" felismerve alapított saját VT "világszövetségeket" (melyek taglétszáma gyakran még a 20 főt sem érik el.) Iskolájában jó néhány feketeöves karate mester is tanul Wing Tsun kung fu-t, mely a magas szakmai színvonalat jellemzi. Máday Si-Fu 1991 óta Leung Ting nagymester személyes tanítványa. Aktivitását számtalan edzőtábor, szeminárium és vizsga vezetése fémjelzi. 2001-ben Leung Ting nagymester felkérte az amerikai Wing Tsun iskolák főinstruktori posztjára.

A Magyar Wing Tsun Egyesület a többi 65 országgal együtt az International Wing Tsun Association hivatalos tagja.
Prof. Leung Ting, A Wing Tsun kung-fu nagymestere 1991. óta évente egyszer, 1998-ban és 2000-ben kétszer is ellátogatott hazánkba, hogy tanítsa és mesterfokozatra vizsgáztassa az arra érdemes tanítványokat. Személyes jelenléte rendkívül fontos mind az oktatók, mind a diákok számára, hiszen így bizonyosodhatnak meg többek között arról, hogy: 1. igazi, és ősi kínai harcművészetet tanulnak; 2. a diplomát, amelyet tudásukról kapnak, a világon minden hivatalos szerv elismeri; 3. ugyanazokat az eredeti technikákat tanulják, melyeket a keleti tanulótársaik.
Az egyesület elnöke Dai Si-Fu Máday Norbert, 9. fokozatú Wing Tsun nagymester, kelet-európai főinstruktor. Helyettese: Si-Hing Széll Gábor, 8. fokozatú mester. Emellett több magas fokozatú mester segíti munkáját. Si-Fu személyes tanítványa Leung Ting Nagymesternek; irányítása alá tartozik Lengyelország, Litvánia, Lettország, Észtország és Románia is.

Az ázsiai országokon kívül egyedül a Kelet-Európai Szövetség (E.E.W.T.O.) tartozik közvetlenül a nagymesterhez, a többi országnak a német főinstruktor alá kell csatlakoznia.

A kelet-európai országok központi székhelye a kecskeméti kolostor. Ebben a 100 nm-es, tradicionálisan berendezett kung-fu szentélyben történik az oktatók továbbképzése, illetve a kolostor hatalmas udvara ad otthont a tanulók nyári táborainak is. Idén, a 20 éves jubileum alkalmával nagyfokú átalakítások kezdődtek meg az egyesület tagjainak részvételével.
A Magyar Wing Tsun Egyesülethez csak Magyarországon majdnem száz iskola tartozik. Ebből tíz Budapesten működik különböző kerületekben.

Si-Fu 2012-ben átvette a 9. nagymesteri fokozatról szól diplomáját Leung Ting Nagymestertől. Helyettesei, Si-Hing Szél Gábor 8. mesterfokozat, Si-Hing Salamon Ferenc 6. mesterfokozat, Si-Hing Szabó Csaba 5. mesterfokozat. Ez a magas rang lehetővé teszi Máday Si-Funak, hogy a Mesterek Tanácsával a tanítványokat mesterekké vizsgáztassa és átadja a Nemzetközi Wing Tsun Szövetség (International Wing Tsun Associaton - IWTA) diplomáját.

Gausz Tamás Si-Hing 1972. december 23-án született Szegeden.
1991-ben, elsőéves főiskolásként iratkozott be a Magyar Wing Tsun Egyesület szegedi Wing Tsun iskolájába. 1994 óta tagja az instruktori csapatnak, és a programozó-matematikus diploma megszerzése után Zalaegerszegre költözött, amelynek körzetében több klubot is alapított. 1998-ban szerezte meg az első mesterfokozatot Leung Ting nagymester előtt. 2000-ben vizsgázott 2., majd 2002-ben 3. és 2006-ban 4., 2011-ben 5. mesterfokozatra.
Gausz Tamás dunántúli ágazatvezetőként már 19 éve gyakorolja a Wing Tsun művészetét. 2005-ben Szél Gábor mestertársával ketten képviselték a Kelet-európai Wing Tsun Szövetséget Hongkong-ban, Leung Ting nagymester Chi Sau Tornáján, és a születésnapi partin. Többször vett részt külföldi szemináriumokon, edzőtáborokon Si-Fu Máday Norbert asszisztenseként.
2001 óta minden évben ő szervezi az egyesület egyik nyári táborát.
Zalaegerszegen rendőröket és a börtönőrök speciális egységét is képezte közelharcra. 2011 szeptemberétől ismét bekapcsolódott a rendvédelmi dolgozók képzésébe. 2009. január 11-én Si-Fu Máday Norbert, a Kelet-Európai Főinstruktor a fiává fogadta egy hagyományos teaszertartáson.

A magyar Wing Tsun egyesület célja a jövőben is ugyanaz:
- mindenkinek lehetőséget adjon egy eredeti, ősi kínai harcművészet gyakorlására;
- fejlessze a tanulókat:
a. fizikailag: állóképesség, kitartás, tűrőképesség és mozgáskoordináció fejlesztése;
b. szellemileg: a technikák anatómiai, fizikai és matematikai magyarázata, ok-okozati összefüggése; keleti kultúra és nyelv megismerése; lelki egyensúly visszaállítása; memória fejlesztése stb.;
c. erkölcsileg: önfegyelemre, egymás iránti türelemre és segítésre, illetve tisztelet az idősebbek és tapasztaltabbak iránti nevelés;
- közössége révén otthont és "családot" adjon annak akinek szüksége van rá;
- helyes utat mutasson a fiatalabb generációnak szabadidejük értelmes eltöltésére.

Gyakran Ismételt Kérdések

Hány éves kortól érdemes már/még elkezdeni a Wing Tsun tanulását?
A Wing Tsun kortól és nemtől függetlenül elsajátítható, minden a tanítvány kitartásán és akaratán múlik. A kung fu azt jelenti: az összpontosítás művészete, nehéz munka. Ez alapján 7 éves kor alatt csak az igazán elszánt ifjú tanítványok tudják lekötni vele magukat. Idős korban ugyanúgy elkezdhető, mint fiatal korban. A testi épség a Wing Tsun edzésen nincs veszélyben, tekintettel az oktatási rendszerre és a kung fu természetére. Wing Tsun kung fut gyakorolni egy hasznos tornához hasonlatos, melynek pozitív mellékhatása az egészségmegőrzésen és javításon kívül a hatékony önvédelem képessége.

Hogyan találhatom meg a hozzám legközelebbi iskolákat és mi alapján válasszak?
A hozzád legközelebbi iskolát a legegyszerűbben az iskolák menüponton keresztül tudod megtalálni, hívd fel bátran a megyei vezetőt, segíteni fog. Sok iskolának saját honlapja is van, azokat is átböngészheted. Ha gondolod, a kapcsolaton keresztül is felteheted kérdésedet e-levélben, vagy a fórumon. Ha több iskola is van a közeledben, akkor nyugodtan járd végig őket és vegyél részt a próbaedzésen.

Mire számítsak az első Wing Tsun edzésemen?
Sok új és logikus információra, zalasan elröpülő időre, érdekes emberekre, kellemes nevetésre és izzadságra. Kezdőknél a legnagyobb technikai feladatot a Wing Tsun egyidejűség elve okozza, hogy egy időben mást cselekedjen a két kéz. Könnyen kipróbálhatod, ha kinyújtod mindkét kezed, s az egyiket jobbra-balra, míg a másikat fel-le mozgatod egyszerre. Ugye nem is olyan egyszerű? A Wing Tsun mesterszinthez betekinthetsz, ha ennél a játéknál felemeled a lábad és körző mozdulatokat végzel vele. A nem-technikai jellegű újdonságok közül nagy valószínűséggel a kung fu családi rendszer és az őszinte meghajlás lesz a legnagyobb számodra.

Miben fogok edzeni, és ez mennyibe kerül?
Ha a Wing Tsun harcművészet tanulásába kezdesz, nem kell azonnal a teljes ruházatot megvásárolnod, az uniformis első eleme, a póló a két hónap próbaidő után ajánlott, második fokozatra kötelező. A nadrág a negyedik vizsgádra, a cipő az ötödikre már kell. Természetesen nem árt, ha ezeket hamar beszerzed, mert az uniformis úgy van kialakítva, hogy segítsen téged szabásával, könnyedségével. Minél előbb célszerű beszerezned a mellvédődet is, ami hosszú évekig el fog kísérni, egyszeri befektetés. A kesztyűkre haladó szinten van szükséged. Toll + füzet pedig a legfontosabb és egyben kötelező fegyvered, ez már a kezdetektől szükséges. Az árakról az instruktorod fog felvilágosítást adni és ő segít az eszközök beszerzésében is.

Mennyi idő alatt tudom a Wing Tsun-t elsajátítani?
Teljesen? Soha. Mindig fogsz újabb kihívásokat és lehetőségeket találni. Hasznodra kétségtelenül már az első edzés is válik. Olyan önvédelmi fogásokat és harci alapelveket fogsz hallani, melyeket sikerrel kamatoztathatsz egy lehetséges önvédelem során. A két hónap próbaidő végére elkezded ügyesen koordinálni a kezeid, hogy egy időben mást cselekedjenek, ez nagyon felszabadító érzés. Fél év múlva már áramolsz előre, egy év múlva a 4-5. tanuló vizsgán leszel túl, 3-4 év alatt az első mesterszintet is elérheted. Természetesen minden a Te kitartásodon és akaratodon múlik. Szakkönyvek, szemináriumok, magánóra lehetőségek segítik az előrehaladásod.

Tényleg vannak a Wing Tsun-ban titkos technikák?
Vannak. Ha van egy technika, amit látsz, de nem értesz meg, akkor nem vagy képes elsajátítani. Minden technika titkos számodra, amíg nem kerülsz a birtokába. Ahhoz, hogy valamit megérts, időre van szükséged és sok gyakorlásra fizikailag és szellemileg egyaránt. Ha elérkezel egy adott szintre, újabb ajtókat találsz, amik kinyitásra várnak. Azt se felejtsük el, hogy harcról van szó, az igen komoly dolog, így természetes, hogy a legmagasabb szintű dolgokat nem mutatják meg akárkinek, csak annak, aki érdemes rá. Ha a tiszta Wing Tsun-t keresed és adod tovább, kitartóan, becsülettel, rajtad múlik mennyi zárt ajtó marad még előtted.